SZTORI:
A TERMÉSZET IHLETTE ÖTLET
MINDEN OTT KEZDŐDÖTT, AZ ALMAFÁK KÖZT…
A 2000-es évek elején Édesapámmal almát szedtünk a gyümölcsösünkben. Kellemes őszi délután volt. Feltűnt az egyik alma piros héján egy zöld felület, aminek éles, tiszta kontúrjai voltak, pont olyanok, mint a levélnek, ami eltakarta előle a napot.
Nézegettem egy darabig, majd direkt elkezdtem ehhez hasonló almákat keresni… legnagyobb meglepetésemre, ez nem okozott túl nagy gondot. Sok ilyen almát találtam, amiket aztán alaposan tanulmányoztam. Ha nagyon közel volt a levél az almához, akkor nagyon szép éles sziluettek rajzolódtak ki, ha kicsit távolabb, akkor homályosabb, de mindenképpen sárgászöld maradt a levél által takart felület.
Álmodozásban, ötletelésben mindig jó voltam! Erősen gondolkozni kezdtem, mi lenne, ha a felület nem csak a levél rajzolatát adná vissza? Vajon hogyan lehetne írni az alma héjára…? Vágjam formára a leveleket és ragasszam valahogy az almákra?
Apuval jót mosolyogtunk a dolgon. Telt múlt az idő, de a téma nem hagyott nyugodni.
AZ ELSŐ KÍSÉRLETEK
Olykor különös az élet. Azokban a hetekben hallottam ugyanis pont erről a rádióban. A műsor olyan érdekességekkel foglalkozott, amik a nagyvilágban történtek. Az egyik összeállításban arról beszélt a riporter, hogy külföldön is felfedezték, hogy talán lehetne írni az alma felületére… A szívem nagyon hevesen kezdett el dobogni a hír hallatán és szinte azonnal felkerestem egy grafikus ismerősömet, akivel együtt kezdtünk agyalni a továbbiakon.
Lassította a dolgot, hogy egy évben csak egyszer lehet kísérletezni, ha akkor nem sikerül, akkor várni kell egy újabb évet. Három éven keresztül próbálkoztunk, mire rájöttünk a megfelelő anyagokra, technikára, amivel együttműködésre tudjuk bírni a természetet.
AZ ELSŐ VEVŐ
Akkoriban egy ismerősöm a Motorola magyarországi képviseleténél dolgozott és jóban volt a cég marketingesével. Poénból készítettünk egy almát Motorola felirattal, amit elvittünk megmutatni. Sosem felejtem el azokat a meglepett arcokat! Egyből ráharaptak az ötletre és míg volt Motorola Magyarországon, minden év végén szállítottunk almákat a decemberi Népligetben tartott koripályás bulijukhoz.
NAPJAINKBAN…
Azóta több tízezer alma találta meg élete értelmét mintaZalmaként!
Mindig mosolyt csal az arcokra. A mosoly mögött pedig ott lapul az örökzöld gondolat: Vajon hogy került a szöveg az almára?
AKIK A MINTAZALMA MÖGÖTT VANNAK
A mintaZalma kifejlesztője és forgalmazója Kádár Imre, melyet egy 1995-ben alakult családi vállalkozás keretein belül kezdtek el.
ÉRTED ÉREK ÉN!
A mintaZalma nem jöhetett volna létre a napsugár segítsége nélkül. A mintaZalma dél-alföldi és dél-dunántúli almáskertekben terem, ahol Magyarországon a legnagyobb a napsütéses órák száma. Ennek és a tájegység talaj adottságának köszönhetően, kiváló színű almák várják, hogy mintázott almaként öregbítsék a régió hírnevét.
A NAPFÉNY GRAFIKÁJA
Az alma mintázásának figyelembevételekor az elsődleges szempont a természetes érési folyamatok kihasználása. Cél, az almák héján egy-egy felirat illetve logó vagy egyéb minta megjelenítése, kizárólag a napfény segítségével, természetes módon.
Az érés további stádiumában az alma megkapja a természetes piros színét, míg a mintás rész, zölden, vagy zöld és piros közti árnyalatban adja ki a kívánt mintát.